A résztvevők áttekintést kaphattak a készülő megyei területfejlesztési programról, különösen annak a vállalkozói szférát érintő fontosságáról, emellett előadást hallgathattak meg a gazdasági válság okairól és hatásairól. Kara Ákos, a megyei tervezésért felelős közgyűlési alelnök, országgyűlési képviselő a megyei tervezési munka jelentőségéről, aktualitásairól beszélt. Külön kitért a megyei gazdaságfejlesztési részprogramra is. A Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Koncepciót terv szerint február 14-i ülésén fogadja el a megyei közgyűlés. A tervezési folyamat következő lépése – ennek volt első állomása a csütörtöki fórum – a készülő megyei területfejlesztési program folyamatos társadalmi egyeztetése, amelyre február elején kistérségi fórumok keretében kerül sor februárban Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből...
Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből...






