Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Francia kapussal erősít az Audi ETO

A Győri Audi ETO KC csapata három éves szerződést kötött a francia válogatott hálóőrével, Laura Glauserrel. Az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok kapus a Metz szerelését cseréli zöld-fehér mezre.

A klub már 2019 év elején elkezdte hosszútávú stratégiai elképzeléseinek megvalósítását a kapus posztot illetően. A jelenlegi szezonban is három rendkívül rutinos, nagy tapasztalattal bíró kapus szerepel Győrben, de a klubvezetés figyelmet fordított arra is, hogy mindhárman kisebb-nagyobb egészségügyi problémával küzdöttek, illetve küzdenek jelenleg is.

“Kari Aalvik Grimsbö saját döntése alapján az idei szezon végeztével befejezi aktív profi karrierjét. Pótlásával kapcsolatosan időben megkezdtük a tárgyalásokat. A 2020/21-es szezontól 3 évadon keresztül klubunk játékosa lesz Laura Glauser, aki Metzből érkezik hozzánk. Fiatal, agilis, ugyanakkor nagy tapasztalattal rendelkező játékosról van szó, akivel már 2019 márciusában szerződést kötöttünk, vagyis jó időben megszereztük a játékjogát. Ô volt az a játékos, akit egy korábbi nyilatkozatomban említettem, hogy már megállapodást kötöttünk vele. 1993-as születésű fiatal sportoló, aki Amandine Leynaud mellett a francia nemzeti válogatottban folyamatosan szerephez jut és aktívan kivette a részét a válogatott sikerekből.” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.

“Nagyon örülök, hogy nyártól csatlakozhatok a Győri Audi ETO KC-hoz. Valószínűleg minden kézilabdázó arra vágyik, hogy egyszer Győrben, a világ legjobb klubjában szerepeljen, és örülök, hogy nekem ez megadatott. Nagyon jól éreztem magam Metzben, de úgy érzem most jött el számomra az idő, hogy egy lépést tegyek előre karrieremben. Hálás vagyok a Metznek az ott eltöltött időért, és azon leszek, hogy minél jobb formában térjek vissza sérülés után, és segítsem a klubot a szezon céljainak elérésében. Nagy tervekkel érkezem Győrbe, szeretném győzelmekhez segíteni új klubomat teljesítményemmel.” – mondta Laura Glauser.