A Győri Balett egyik legnagyobb érdeme, hogy tud változni, változtatni, jól átalakulni, nem el- vagy megtörni a válságpontokon. Ezt Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondta a társulat ünnepi gálaműsorán Győrben. A köszöntők mellett a Romance és a Bolero című produkciókat láthatta a közönség, az est meglepetésvendége pedig a Purim egykori közreműködője, a Budapest Klezmer Band volt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mesterséges intelligencia segítheti a meddőségi centrumok munkáját
Mesterséges intelligenciára épülő betegregisztrációs és betegtájékoztatási rendszer fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem szakemberei. A tervek szerint az új digitális megoldás egyszerűbbé és gyorsabbá teheti...





