Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Garázdaság miatt vett őrizetbe ma (aug.2.) hajnalban három fiatalt a Soproni Rendőrkapitányság. Negyedik társukat még keresik. A csapat szerda éjszaka kezdte meg ámokfutását Sopron belvárosában. Először a Deák téren két sétáló fiatalt állítottak meg, cigarettát kértek tőlük, de mivel nem kaptak, erőszakkal vettek el. Egy óra elteltével ismét a Deák téren bukkant fel a „garázda négyes”, akik mindannyian helyi, többször büntetett fiatalok. Először egy 18-20 év körüli fiútól vették el pár ezer forintját, majd a téren sétáló férfiba kötöttek bele, késsel fenyegették, és meg is ütötték. A kiérkező járőrök a közeli sportpályán elrejtőzve találták meg a bűncselekménnyel gyanúsítható fiatalok két tagját. Harmadik társuk hajnalban sétált be a kapitányságra, cimboráit keresve. Negyedik társuk szökésben van.
NEKED AJÁNLJUK
Kalapáccsal verték szét a traffipaxot – vádat emeltek két budapesti férfi...
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik tavaly februárban szándékosan megrongáltak egy sebességmérő kamerát a Váci úton. Tettükkel...