Garázdaság a vasútállomáson

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A segélyhívásra érkező rendőrök a pályaudvar környezetében fogták el és bilincselték meg a feltételezett elkövetőt.

A rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy Mosonmagyaróváron, a vasúti pályaudvar várótermében verekedés történik. A kiérkező járőrök látták, hogy egy férfi rángat egy nőt, és kiabál vele. Az agresszív férfi a rendőrök többszöri felszólítására hagyta abba a dulakodást. A 24 éves veszprémi nő az egyenruhásoknak elmondta, hogy barátjával veszekedés alakult ki közöttük, majd az elfajult, és a férfi kiabálni kezdett vele, az arcát megütötte, valamint a hátát is megharapta. Amikor a nő telefonálni akart, a 27 éves férfi a telefonját elvette tőle és a földhöz vágta, amelynek következtében az használhatatlanná vált.

A rendőrök a székesfehérvári férfit elfogták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók őt garázdaság vétsége, illetve rongálás vétsége megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu