Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Garázdaság Dunaszigeten

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott H. L. 35 éves dunaszigeti lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. február 14-én a délutáni órákban egy dunaszigeti sörözőben italozott, ahol összetűzésbe keveredett egy másik vendéggel. A vendéglátóipari egység teraszán egy alkalommal megütötte a sértettet, majd elővett egy kést, amivel fenyegetőzött. A helyi lakosok értesítették a rendőrséget és H. L. végül elsietett a helyszínről.

A járőrök a közelben megtalálták és lefoglalták az eldobott kést, a 35 éves férfit pedig elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

(forrás: police.hu)