Gazdasági évköszöntő a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Idén már ötödször rendezték meg Győrben, a megyei kereskedelmi és iparkamarában az évköszöntő fogadást a vállalkozásoknak és a kamara partnereinek. Mihalicz Antal, kamarai elnök köszöntőjében elmondta, az Iparkamara számára fontos a fiatal korosztály, az ötletek segítése a megvalósításig. Az idei rendezvényen bemutatták a tavaly már második alkalommal megtartott, országosan egyedül álló Szakmák harmóniája verseny látványos produkcióit, a tavaly alapított Ikarosz Díjat elnyerő innovációs ötletet, és az első ízben meghirdetett „Miénk a szakma” alkotópályázatot, amelyre 10 szakképző iskola csapatai 63 alkotást készítettek. Mindezek a kamarai kezdeményezések együtt jelképezik az innováció szükségességét és a tradíció teremtést is.