Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Gazdasági konferenciát tartottak az egyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

150 gazdaság tudománnyal foglalkozó egyetemi tanár, PHD hallgató és cégvezető érkezett a konferenciára. Fontos az elmélet és a gyakorlati tapasztalatok összehasonlítása, amire lehetőség nyílik az előadáson mondta Dr. Bencsik Andrea főszervező, aki szerint a tudásmenedzsment egyre inkább előtérbe kerül.

 

Dr. Rechnitzer János rektor helyettes a regionális és lokális menedzsment fejlesztéséről tartott előadás, amelyben kiemelte a vállalkozói szemlélet egyre inkább megjelenik a közszférában, ami pozitív változásokat jelenthet egy -egy település életében. Több előadáson azt is megemlítették, hogy a versenyszféra résztvevői most már Magyarországon is komoly támogatást nyújtanak a felsőoktatási intézményeknek.