A balesetben egy ember könnyebben megsérült, őt a mentők ellátták, majd kórházba szállították. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók egy másik 5 kilogrammos gázpalackot is találtak, amelyet kihoztak a házból. Tűz nem keletkezett, azonban a robbanás az épület emeleti részének ablakait, az erkélyajtót és a berendezési tárgyakat az udvarra repítette. Az átvizsgálás után kiderült, hogy a gerendázat öt-tíz centimétert elmozdult, emiatt a ház lakhatatlanná vált. A tűzoltók átvizsgálták a szomszédos épületeteket, illetve az útra került törmeléket is eltakarították.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több járatot töröltek a Liszt Ferenc repülőtéren
Március 1-jén a Budapest Airport közlése szerint 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Közel-Keleti helyzet miatt. A törlések elsősorban Tel?Aviv, Dubaj, Abu?Dzabi,...






