Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Gyáravató Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A futószalagra termelő létesítményből a megrendeléstől számított 176. percben az Audi gyártósorához kerülnek a frissen összeszerelt komponensek. Thomas Möller, a ThyssenKrupp Automotive Systems GmbH vezérigazgatója közölte: a következő időszakban 120 millió eurós éves forgalmat várnak a győri üzemtől.

Ez az üzem megtestesíti a magyar kormányzat célkitűzéseit, amelyek egyik lényegi eleme, hogy a foglalkoztatottságot növelő és gazdasági növekedést hozó, magas hozzáadott érték arányt igénylő ágazatokat hozzanak be az országba – mondta Thuróczy László, a nemzetgazdasági tárca versenyképességért felelős helyettes államtitkára.
    Hozzátette: az Európai Unió is felismerte a termelő ágazatok fontosságát, így elindult a térség újraiparosítása, és kitért arra is: az ipari termelésben Magyarországon meghatározó szerepe van a járműiparnak, ezen belül is a német cégeknek. 
    Horváth Péter gyárigazgató az MTI érdeklődésére elmondta: a 4100 négyzetméteres bérelt csarnokterület elegendő a jelenleg ismert megrendelés-állomány kielégítéséhez. Az induláskor 53 munkatársuk közvetlenül vesz részt a termelésben, a vezetők és irodai munkatársak száma nem éri el a tízet.
    Hozzátette: az üzemben napi 450 első és hátsó futómű készül a járműgyártó számára. A ThyssenKrupp tájékoztatása szerint jelenleg az A3 limuzin modellhez szállít egységeket az üzem, ez az év utolsó negyedében az A3 Cabrióval, jövőre pedig a TT-vel egészül ki. A futóműváltozatok száma – elsősorban a lengéscsillapítók és a rugók sokfélesége miatt – több ezer is lehet.
    A társaság emlékeztet arra: a német ThyssenKrupp konszern éves árbevétele mintegy 12 ezer milliárd forint, a vállalatbirodalom 150 ezer embert alkalmaz a világ 80 országában.
    A nyilvános cégadatok szerint a ThyssenKrupp magyarországi érdekeltsége, a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. teljes árbevétele exportból származik, tavaly (a szeptember 30-án zárult üzleti évben) 5,6 milliárd forint volt, a megelőző évi 4,9 millió forint után, a mérleg szerinti eredmény mindkét évben mintegy 174 millió forintot tett ki. 


(MTI)Fotó:Krizsán Csaba