Az életének 70. évében elhunyt dr. Oláh Ferenc 1976-tól napjainkig a közlekedéstechnika, a közlekedési navigációja témakörhöz tartozó szaktárgyakat tanította a győri mérnök-jelölteknek, főként a hajózási, a közlekedésmérnöki szakosoknak. Hallgatói szemléletes és színes előadásmódú, segítőkész tanárként ismerték meg, aki a műszaki tudomány mellett a művészetpártolást, a filozófiát és a horgászást, mint hobbit is a szakmai munka hatékony kiegészítő eszközének tartotta. Dunai pontyhalászlé készítésében a legnagyobb hagyományok szerinti ízeket hozta be a szakestekre, s hallgatói körében e területen is méltán vált jeles személyiséggé.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Amikor a kép hazudik: így vernek át minket az AI által...
A fotó, ami nem létezik – mégis elhitted „Ma van a születésnapom, de senki sem köszöntött fel…” – áll egy idős férfi fotója alatt. A...






