Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Gyermeksürgősségi központ Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

 

Balog Zoltán azt mondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásából végrehajtandó fejlesztések során rövidülnek a betegutak, de lesz épületfejlesztés, műszerbeszerzés is.

A fejlesztések révén egyedülálló módon két új szakma is létrejön: a gyermeksürgősségi és a gyermektraumatológia. A programba öt vidéki – a győri, a debreceni, a miskolci, a szegedi és a pécsi – gyermekgyógyászati központ is bekapcsolódik – tette hozzá a miniszter.

Balog Zoltán szólt arról, évente félmillió gyermeket érint valamilyen baleseti sérülés, a budapesti Heim Pál Gyermekkórházzal – mint országos központtal – együtt a vidéki központok évente százezer gyermeket látnak el.

Mint mondta, azt szeretnék, ha 2020-ra létrejönnének az ellátóhelyek, illetve azok országos rendszere, amelyhez a teljes képzési rendszer megújítása is tartozik.

Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a program során jelentős infrastrukturális fejlesztés, valamint gép- és műszerbeszerzés is lesz, a fejlesztésektől azt várják, hogy a definitív ellátás a lehetőség szerint 1,5 órán belül megtörténhessen.

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa közölte, hogy a program indulásával jelentős szakmai munka is kezdetét veszi. A cél az, hogy egy balesetet szenvedett gyermek a lehető leghamarabb a legmagasabb szintű ellátást kapja az ország bármely részében – tette hozzá.

 

(MTI)