Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Gyertyagyújtás a gyárért

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus végén derült ki, hogy a két sikertelen után nem írnak ki harmadik pályázatot az üzem vagyonára az egykori húsgyárat működtető cégek felszámolóbiztosai. A jövőben nem befektetőt, hanem vevőt keresnek a vagyonra, de a két felszámolás esetében külön-külön. Ezzel eltűnt annak az esélye, hogy belátható időn belül újrainduljon a termelés a tavaly ősszel leállt üzemben. Különválik az ingatlanvagyonnal rendelkező Kapuvári Hús Zrt. általa irányított, illetve a modern technológiát tulajdonló Kapuvári Bacon Kft. másik biztos által felügyelt felszámolása, miután nem volt érdeklődő a mintegy kétmilliárd forintra értékelt vagyonra.

(Kisalföld/vg.hu)