Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győr a házigazdája a női Magyar Kupa Négyes döntőjének

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A mérkőzéseket március 16-17-én rendezik az egyetemi csarnokban. A rendezvény egyben elismerése is az UNI SEAT Győr csapatánál folyó szakmai munkának, jelentette be Füzy András a klub elnöke sajtótájékoztatón. A győriek hetedik éve szerepelnek a legmagasabb osztályban, ebben az évben már az Euroligában remekeltek, beverekedték magukat a Magyar Kupa Négyes Döntőjébe és a bajnokság alapszakaszában a második helyen végeztek, vagyis minden esélyük megvan, hogy döntőt játszanak. A győri utánpótlásban több, mint 200 gyerek sajátítja el a sportág alapjait.