Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győr a legmegfelelőbb hely az Audi logisztikai parkjának

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A győri önkormányzat által ajánlott terület a legmegfelelőbb az Audi tervezett logisztikai parkjának megépítésére – hangsúlyozta kedden az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt polgármester. Az összesen 120, első ütemben 20 hektáros terület szándékosan nagyobb, mint amekkorára most az autógyártónak igénye van, de a jövőre nézve fontos, hogy több lépésben is „belakható”. Ugyanakkor a közelben már kiépült az úthálózat, a víz- és csatornarendszer, csak az elektromos hálózat szorul kisebb fejlesztésre, igény esetén pedig a vasúti kapcsolat is kiépíthető. A járműgyártó és az önkormányzat által három-négy évvel ezelőtt kötött megegyezés kitért arra is, hogy a tavaly elindult gyárbővítés során az Audi fejlesztéséhez közvetlenül kapcsolódva épül meg a raktárak és beszállítók elhelyezését szolgáló logisztikai park.