Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Balogh Máté

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Balogh Máté

Győr, 1990. november 9. – Junior Prima-díjas és Artisjus-díjas magyar zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa.

Dunaújvárosban nőtt fel, muzsikus családban. A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában Győrffy István növendéke volt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán tanult Jeney Zoltán osztályában. 2013-ban fél évet töltött Triesztben a Conservatorio Giuseppe Tartini ösztöndíjas hallgatójaként Fabio Nieder irányításával. 2016-ban Eötvös Péter mentoráltja volt. 2019 májusában a Zeneakadémián DLA doktori fokozatot szerzett.

Zeneszerzői munkásságát 2016-ban Artisjus-díjjal, 2018-ban Junior Prima-díjjal díjazták. 2019-ben a Fidelio.hu beválogatta a magyar kultúra 50 legmeghatározóbb arca közé.

Művei elhangoztak már szerte Európában, valamint Törökországban, az Egyesült Államokban, Tajvanon, Kínában és Japánban.