Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Barna Sándor

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Barna Sándor

Fót, 1933. október 1. – Győr, 2001. május 21. labdarúgó, kapus.

1949-ben a másodosztályú Phőbus csapatában mutatkozott be. 1951-ben a Vasas Izzóban szerepelt. Sorkatonai szolgálata alatt, három évig a Zalaegerszegi Dózsában védett. 1961-ben szerződött a Győri Vasas ETO-hoz, ahol az 1963. őszén bajnokságot nyert csapat tagja volt. 1968-ban vonult vissza. 1969-től 1971-ig az ETO intézője, majd szakosztályvezetője volt.