Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Friedery Albert

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy új sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Friedery Albert

Lőcse, 1860 – Győr, 1938. november 20.: fényképész.

Budapesten tanulta a fotózást. 1900. január 12-én társult be a Hollós és Szlovák céghez Győrben. Munkásságának újdonsága volt az addig csak Budapesten készített relieftechnika. Szlovák József 1902-ben bekövetkezett halála után még egy évig az özvegy alkalmazásában maradt. 1903. január 21-én megvásárolta a műtermet. A Baross út 20. szám alatt dolgozott, lakása a Megyeház u. 12-ben volt. 1938-ig tagja az ipartestületnek. Az 1900-as évek elején a Gyermekbarátok Egyesületének pót-, majd választmányi tagja, ezt követően alelnöke.

A győri köztemetőben nyugszik.