Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Jachinek Rudolf

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy új sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Jachinek Rudolf

Győr, 1937. március 4. magyar színész, rendező.

1957–1962 között a győri Kisfaludy Színház tagja volt. 1962–1963 között az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozott. 1963–1967 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban tevékenykedett. 1967–1972 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1971–1977 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia-történelem szakos hallgatója volt. 1972–1999 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, mint segédszínész, színész és rendező. 1986–1994 között a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 1994–1999 között elnöke volt. 1994-ben a Nemzeti Demokrata Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje volt. 1999 óta ismét a győri Kisfaludy Színház tagja.