Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Lóth József

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy új sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Lóth József

Győr­-Újváros, 1884. február 4. – Győr, 1960. április 30.: festőművész.

Művészeti tanulmányait Budapesten Vajda Zsigmond és Hegedűs László irányításával kezdte. 1906-­ban önálló kiállítást rende­zett, elnyerte Győr város tanulmányi ösz­töndíját. 1908-­ban Győrszemerén, Gille­mot Ödön birtokán festett, új műveit a vár­megyeházán mutatta be karácsonyi kiál­lításokon, nagy sikerrel.

A családi kötelék – 1914­-ig – lehetővé tette, hogy a Bakonyban, a Balatonnál dol­gozzon. Műtermet nyitott, újabb kiállítást rendezett (1913), anyagi helyzetének javu­lását remélve. 1919-­ben a helyi művészek szakszervezetének titkára, s részt vett a Győri Képző-és Iparművészeti Társulat megalapításában. 1920-­ban nyílt közös tár­lata témaköre változatlanságát, színvilága élénkülését mutatta. 1921-­ben Pandur Jó­zseffel társult, a következő évben Hatvan­ban aratott jelentős anyagi sikert. Megfes­tette IV. Károly arcképét – Mosonma­gyaróvár részére. A társulat seregszemléi­re csak 1924-ben tért vissza. 1926­-ban részt vett a Nemzeti Szalon győri csoportkiál­lításán, s elnyerte a Zrínyi utcai műterem­lakás bérleti jogát. 1942­-ben tucatnyi kép­pel szerepelt a társulati tárlaton.

Műter­mét a háború alatt bombatalálat érte, mindene elpusztult. 1949­-ben „a város kö­zönsége” életjáradék biztosításával „örök­be fogadta”. Haláláig már ritkán lépett nyil­vánosságra.

Műveit a Xántus János Múze­um, a Városháza s a polgári családok le­származottai őrzik. 2000­-ben emlékkiállí­tása nyílt a Xántus Múzeumban.