Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győrben a francia nagykövet

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nagykövetet Borkai Zsolt polgármester hivatalában fogadta, és bemutatta Győr gazdasági, kulturális és sportéletét. Roland Galharague a városban működő cégek helyzetéről, lehetőségeiről érdeklődött, ezért a polgármester tájékoztatást adott a gazdasági környezetről és Győr fejlődési irányairól, amelyekből az itt működő, illetve a városunkba érkező vállalatok is ki tudják venni a részüket. A megbeszélés során a felek érintették a klímaváltozáshoz kapcsolódó kérdéseket, és az erre vonatkozó önkormányzati lehetőségeket és feladatokat is. Győr élenjáró ebben a témában, gondoljunk akár a panelprogram helyi eredményességére, a beruházásoknál a környezetvédelmi szempontok figyelembevételére, vagy épp a 2017-es Európai Ifjúsági olimpiai fesztiválra, amelyet zöld olimpiaként rendeznek meg.