Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Idén az öttevényi sportcsarnok adott otthont a megyei önkormányzat által szervezett, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző ünnepi megemlékezésnek. Öttevény az áldozatokra is méltóképp emlékezik: többek közt a helyi emlékmű a templom falán lévő márványtáblán. Emellett hat évvel ezelőtt, a szabadságharc ötvenedik évfordulóján a temetőben harangot öntettek. A megyei ünnepségen résztvevők láthatták azt a lyukas zászlót is, mely 1956 október 25-től november 4-ig a győri városházán lobogott. A megemlékezésen Karsainé Horváth Klára nyugalmazott középiskola tanár idézte fel a második világháború és 1956 novembere közötti időszakot: az idős asszonyt akkori rádiós munkája miatt fél évre bebörtönözték. A kegyeleti ünnepséget emlékműsor követte, majd az iskola falán lévő emléktáblánál virágokat helyeztek el.
NEKED AJÁNLJUK
Norvégia újabb szigorítása: az iskolákban a mesterséges intelligencia használatát is korlátozzák
Norvégia az elmúlt évtizedekben a világ egyik leginkább digitalizált oktatási rendszerét építette ki. Most azonban látványos irányváltás következik: az okostelefonok után a mesterséges intelligencia...






