Győrben fogták el a medgyesegyházi rablót

rablás

Több mint félmillió forintot vitt el két fegyverrel fenyegetőző, parókát és álbajuszt viselő férfi egy dinnyefelvásárló cég irodájából 2008 nyarán Medgyesegyházán. A rablás felderítésén azóta dolgozó Békés megyei nyomozók Győr-Moson-Sopron megyében elfogták az erőszakos bűncselekmény egyik gyanúsítottját.

Fegyverrel ment be két parókát és álbajuszt viselő férfi egy dinnyefelvásárló cég irodájába 2008. augusztus 15-én Medgyesegyházán. Az ott dolgozó nőt megfenyegették, a bevételt követelték tőle. Miután megkapták a több mint félmillió forintot, megkötözték és a mosdóba zárták a nőt, majd elmenekültek. A Békés megyei nyomozók az elmúlt években többször is újra elemezték az erőszakos bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokat, valamint az összegyűjtött adatokat, információkat, értékelték a bizonyítékokat. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói és Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2020. október 6-án hajnalban Győrújbaráton elfogtak egy férfit, a nyomozás adatai szerint ő a rablás egyik gyanúsítottja. A házában gáz-és riasztópisztolyt, illetve puskát, valamint gumilövedékeket találtak. A most 44 éves győrújbaráti Sz. Tamást a rendőrök őrizetbe vették, társát még keresik.

Forrás: police.hu

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó