Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Győrben is lehetnek női vb meccsek 2021-ben vagy 2023-ban

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jövő vasárnap Párizsban kiderül, hogy Magyarország rendezheti-e a 2021-es vagy a 2023-as női kézilabda-világbajnokságot. A helyszínkijelölés az egyik napirendi pontja a nemzetközi szövetség (IHF) tanácsülésének.

handball

A magyar pályázatban Győr, Veszprém, Budapest, Tatabánya, Szeged és Debrecen szerepel lehetséges helyszínként. A 2021-es tornáért az egyetlen ellenfél Spanyolország (amely még soha nem rendezett női világ- vagy Európa-bajnokságot) a 2023-as vb-ért pedig Oroszország, valamint a közös norvég-dán-svéd pályázat.

A magyar pályázat bemutatása jövő pénteken lesz az IHF vezetői előtt, ugyancsak a francia fővárosban. A magyar szövetségnek (MKSZ) az IHF tavaly ősszel jelezte a jelentkezési lehetőséget, miután Magyarország a 2021-es és a 2023-as férfi világbajnokság rendezési jogát nem kapta meg.

Horváth Gabriella, az MKSZ nemzetközi igazgatója kedden az MTI-nek elmondta, az IHF képviselői decemberben tartottak helyszíni szemlét Magyarországon, és „rendkívül elégedettek voltak a látottakkal, annak ellenére, hogy csak néhány csarnokot és szállást tudtunk nekik megmutatni, ugyanakkor ígéretesnek tartották, hogy mindenhol tapasztalt szervezőkkel találkoztak”.

Magyarország 1982-ben és 1995-ben rendezett női világbajnokságot (utóbbit Ausztriával közösen), 2004-ben és 2014-ben pedig Európa-bajnokságot (utóbbit Horvátországgal együtt).