Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győrben tartott szakmai workshopot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az uniós fejlesztési ciklusból már csak másfél év van hátra, és több mint 5 000 milliárd forint vár arra, hogy magyar projektre lehívják. Ezért az NFÜ vezetősége már 2011-ben jelentős változásokat javasolt a pályáztatási rendszerben, kezdeményezte a szabályozói környezet hatékonyabbá tételét, és saját tevékenységének középpontjába is a kifizetések felgyorsítását és a megakadt pályázatok kezelését tette. „Az európai uniós támogatások lehívását akadályozó leggyakoribb problémák abból fakadnak, hogy nem érkeznek be időben a kifizetési kérelmek, vagy formailag hibásak az igények. A szakmai workshop rendezvények során hasonló problémákra adunk megoldási javaslatot annak érdekében, hogy minél több számla érkezzen be a rendszerbe” – hangsúlyozta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke.

 

 

„2006 óta eddig 27 000 projekt valósult meg országszerte, amelyből több mint 4450 a Nyugat-dunántúli régió versenyképességének javítását szolgálta. Ez idő alatt több mint 524 milliárd forint uniós forrás áramlott a régióba. Az Új Széchenyi Terv keretén belül jelenleg is több konstrukcióra lehet pályázni: a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet turisztikai infrastruktúrájának fejlesztésére 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre a 2012. augusztus 31-ig nyitva lévő pályázati felhívásban. Az ipari parkok, inkubátorházak, iparterületek fejlesztése pedig 1,7 milliárd támogatás segítségével valósulhat meg a régióban, melyre 2012. augusztus 21-ig lehet pályázatot benyújtani” – mondta el dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke.