Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győrben ülésezik a magyar-bajor vegyes kormánybizottság

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Győrben ülésezik a magyar-bajor vegyes kormánybizottság március 22.-én és 23.-án. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen városunk intenzív gazdasági kapcsolatokat ápol a bajor tartománnyal, elsősorban az Audi révén. A gazdaságin kívül a társadalmi kapcsolatok is jelentősek, amely különösen igaz azóta, hogy Győr és Ingolstadt 2008-ban testvérvárosi megállapodást kötött egymással. A vegyes kormánybizottság elnöki tisztét Németh Zsolt a Külügyminisztérium államtitkára tölti be, a másik oldalról pedig Gabriele Stauner a bajor kancellária hivatali vezetője a társelnök, akik az itt tartózkodásuk során kétoldali megbeszéléseket is folytatnak majd. A plenáris ülés csütörtökön délután négy órakor kezdődik a Városházán, amit a munkacsoportok ülései követnek.