Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győrben és Sopronban jeleztek az érzékelők

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egyiik győri társasházi lakásban a tulajdonos éppen főzött, amikor megszólalt a fürdőszobában elhelyezett érzékelő. A győri hivatásos tűzoltók és a gázszolgáltató szakembere is mért szén-monoxid koncentrációt mind a lépcsőházban, mind pedig a lakás több pontján. A szolgáltató leszerelte a gázórát, a lakó pedig rokonokhoz költözött.

Nem sokkal ezután Sopronban, a Fenyves sorra riasztották a város hivatásos tűzoltóit, mert szintén bejelzett a szén-monoxid-érzékelő egy háromszintes ház tetőtéri lakásában, ahol egy cserépkályha üzemelt. Mire a tűzoltók kiérkeztek a lakók megkezdték a szellőztetést, ezért az egység rekonstruálta a helyszínt, majd mérésükkel igazolták a mérgező gáz jelenlétét és felhívták a tulajdonos figyelmét, hogy a fűtőeszközt csak felülvizsgálat után használja. 

Az érzékelőknek köszönhetően egyik esetnél sem sérült meg senki. 

A két eset is felhívja a figyelmet arra, hogy minden nyílt égésterű tüzelő-, illetve fűtőberendezés a szén-monoxid forrása lehet. Ha beltérben nyílt láng ég (ez lehet egy kandalló, cserépkályha, gázkazán, fali vízmelegítő, vagy gáztűzhely is) az a szoba levegőjét használja el. Ha nincs megfelelő mennyiségű oxigén-utánpótlás, tökéletlen égés alakul ki, aminek a mellékterméke a kis koncentrációban is halálos szén-monoxid.

A mérgezések megelőzése érdekében érdemes beszerezni egy szén-monoxid-érzékelőt, amely hangosan figyelmeztet a veszélyre. A megbízható és nem megbízható készülékek listája a katasztrófavédelem honlapján itt található.

A biztonságunk érdekében a kémények és fűtőberendezések ellenőrzését is ajánlott rendszeresen elvégeztetni: a katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szerve elérhető weboldalon és a 1818-as telefonszámon a 9.1-es menüben.