Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győri diák a HÖOK élén

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri Széchenyi István Egyetem végzős egyetemi közgazdász- és másodéves közszolgálati szakos hallgatója a HÖOK történetében az első elnök, aki nem valamelyik  fővárosi felsőoktatási intézmény hallgatója.

 

Nagy Dávid 1984. szeptember 22-én született a Vas megyei Sárváron. Középiskolás tanulmányait a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolában folytatta, ahol többek között középfokú angol es felsőfokú német nyelvtudásra tett szert, s érettségi vizsgát is két (magyar es német) tanítási nyelven tett.

 

Már győri egyetemi tanulmányai első félévében aktív résztvevője volt a helyi hallgatói önkormányzatnak, 2005-ben a hallgatói sportéletet szervezte, 2006 májusától pedig az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) gazdasági alelnöki posztján dolgozik. 2007 decemberében a HÖOK Északnyugat-magyarországi Regionális Szövetségének elnökévé választották, így 2008-tól már választmányi tagként is segíthette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája munkáját, ő a külügyekért felelős elnökségi tag.