Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győri doktor lett az év orvosa

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kitüntetésre betegek ajánlhatták orvosaikat azzal, hogy leírták gyógyulásuk történetét. Az idei pályázatra csaknem 300 történet érkezett, a zsűri ebből 27-et válogatott a döntőbe. Az internetre felkerült történetekre pedig szavazni lehetett, a több mint 8 ezer szavazat alapján kapta meg az első három helyezett az Astellas Díjat.

 

Életrajzi adatok

 

1973-ban született Győrben.

 

 

A Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett 1991-ben. Már a gimnáziumi években is a Petz kórház II. Belgyógyászat – Hematológia Osztályán igyekezett segédápolóként gyakorlatot szerezni a nyári szünidőben. Tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Szakán folytatta. Orvosdoktori diplomáját (cum laude) 1997-ben szerezte. Ugyanebben az évben októbertől már a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház II. Belgyógyászat – Hematológia Osztályának orvosaként tevékenykedett, ahol jelenleg is dolgozik. Az egyetemi évek alatt összes lehetséges szakmai gyakorlatot is ezen az osztályon végezte el.

 

 

2003-ban belgyógyászatból, 2006-ban hematológiából szakvizsgázott kiváló eredménnyel.

Két kisgyermek boldog édesapja.

 

 

2000 – a kórház kiváló dolgozója cím

 

 

2000 – „Interferon kezelés CML-es betegekben” pályázat 2. díja

 

 

2009 – év orvosa díj