Második edzőmérkőzésén a korábbi ETO labdarúgó, Miriuta László által irányított kolozsváriak ellen lépett pályára a magyar bajnokság ezüstérmese. Mindkét együttes Európa Liga résztvevő, és mindketten a második körben kapcsolódnak be, így alig két hét múlva már tétmérkőzést játszanak majd. A hazaiaknál bemutatkozott az új kapus, Milos Kocic és az Angilából hazatérő Stieber András is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Most hétvégén Győri Halnapok!
Ezen a hétvégén ismét finom falatoké és a zenéé lesz a főszerep a győri Dunakapu téren, pénteken ugyanis hatodik alkalommal rajtol el a Győri...







