Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Győri Sportolók a Gyerekekért!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ETO FC lesz a Maci Kórház regionális gyűjtőközpontja. A kezdeményezés lényege, hogy a kórházban kezelt gyerekek egy plüssmacit kapnak, amelyet aztán gyógyultan haza is vihetnek. A tavaly összegyűjtött, mintegy 5500 játék szinte teljesen elfogyott. A macikat a klubházban is le lehet adni, emellett több győri egyesület és vállalkozás is csatlakozott a kezdeményezéshez, ők is gyűjteni fognak. A résztvevő csapatok szurkolóikat is kérni fogják, hogy egy meccsre vigyenek macikat, amiket aztán bedobnak a pályára. Az ETO-nál a november 3-i, Budafok elleni mérkőzésen lesz a dobálás.

A „Maci Kórház – Menjünk együtt haza!” kezdeményezés célja a gyermekek megnyugtatása a kórházi ellátás ideje alatt, valamint a boldog hazatérés még szebbé tétele egy életre szóló plüssmaci baráttal. Minden kórházban fekvő gyermek a gyógykezelés időszakára egy plüssmacit kap ajándékba, amely mackó Barátja lesz az ellátás időszakára és utána haza is viheti.

A tavalyi évben felhalmozott macik sajnos szinte már teljesen elfogytak, ezért ideje újra megtölteni a győri és Győr környéki kórházakat plüssmackóval.

Az ETO FC Győr idén vállalta a regionális gyűjtőközpont megtisztelő szerepét, reméljük, idén még jobban meg tudjuk mozgatni a győrieket, mint a tavalyi évben, amikor az ETO Család 646 macit gyűjtött össze a beteg gyerekeknek.

Idén nagyban bővült az akció támogatói köre, a győri és Győr környéki sportélet számos képviselője örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az alakuló értekezleten Soós Imre, az ETO FC ügyvezetője elmondta, az ETO tavaly csatlakozott először a kezdeményezéshez, és már akkor is sikeres volt a gyűjtés. „- Nagyon kellemes meglepetés volt, amikor tavaly kimentünk a kórházba és láttuk azokat a gyerekeket, akikhez odakerültek a macik. Úgy gondolom, hogy előző évben is sikerült a gyűjtést jól megszervezni és elég szép számú macit összegyűjteni, és szeretnénk, ha idén még nagyobb támogatásra találna a program. Örülök annak, hogy itt vannak a győri és Győr környéki sportélet azon képviselői, akik ugyanúgy hozzá tudnak majd tenni a projekthez. Remélem, hogy most még nagyobb siker és még nagyobb durranás lesz, mint a tavalyi év volt, mi minden olyan támogatást megadunk majd, ami ahhoz kell, hogy sikeresek tudjunk lenni.”

Ladocsi Norbert, a gyűjtés egyik 20-25 éve kezdte a macigyűjtést Győrön belül a mentőautókba, hogy minden olyan gyermek, aki egy baleset után túl kell, hogy legyen a sokkon, a mentőautóban egy macit kap ajándékba.  A plüssmackónak olyan pszichológiai hatása van, hogy megnyugtatja a zaklatott gyerekeket. „- A kezdetekkor az első mackógyűjtés körülbelül 130 mackót eredményezett, utána 2016-ban újraélesztettük a mackógyűjtő mozgalmat, és akkor országossá duzzadt, 55.000 plüssmacit sikerült összegyűjteni, és mind a 19 megye és Budapest is csatlakozott a kezdeményezéshez. Tavaly a kezdeményezést kibővítettük a mentőautókról a kórházakra, ami egy teljesen új célt szolgált már, hogy minden kisgyerek, aki bármilyen okból kórházba kerül, kapjon egy mackót, aki a műtét előtt, után és a kórházi kezelés során társa lesz a gyógyulásban, és persze haza is vihetik.” A mackók a gyűjtőpontokról sterilizálva, fertőtlenítve, fóliázva kerültek a kórházakba, amiben a győri mosodának és fóliás cégeknek nagy szerepe volt.

Az ETO-nál lesznek mindenki számára elérhető gyűjtőpontok a bejáratnál és az étteremnél, illetve az összes utánpótlás öltözőben is. A résztvevő klubok és cégek fognak kapni erre a célra kialakított gyűjtő konténereket, ahová gyűjthetik a plüssmackókat. A szervezők gondoskodnak róla, hogy a leadási határidőig bekerüljenek a sportolók által összegyűjtött mackók az ETO FC-hez, ahol összesítik majd őket.

A gyűjtés záró határideje november 18. „- Arra szeretném kérni a résztvevő klubokat, hogy egy hazai mérkőzést szervezzenek meg úgy, hogy a szurkolókat is bevonják, arra ösztönözve őket, hogy hozzanak magukkal a mérkőzésre egy-egy macit, és azt dobálják be a pályára. Az ETO-nál a november 3-i, Budafok elleni mérkőzésen lesz a dobálás.” – mondta Kovács Katalin Cini.

A résztvevők megállapodtak abban, hogy minden klub vásárol egy óriási plüssmackót, amit felöltöztetnek az egyesület vagy cég aláírt mezébe vagy egyenruhájába, és a mackók átadásánál ezt külön ajándékként átadják a gyerekeknek.

A regionális gyűjtés mottója: Győri Sportolók a Gyerekekért!

 

A Macikórház 2019 eddigi résztvevői és támogatói

 Szervezőbizottság – Ladocsi Norbert, Molnár Gábor, Palasits Attila, Soós Imre, Kovács Katalin Cini, Bognár Zsolt

ETO FC Győr – Nagykövetek: Boér Gábor vezetőedző, Horváth Tamás, Lovrencsics Balázs, Dvorschák Gábor

Gyirmót FC Győr – Nagykövetek: Lipták Zoltán, Nagy Patrik |Koordinátor: Fehér Viktor

UNI Győr MÉLY-ÚT Női Kosárlabda Klub – Nagykövet: Török Ágnes |Koordinátor: Klement Tibor ügyvezető

Győri Nemak Dana ETO HC – Koordinátor: Nagy Ákos szakosztályvezető

GYAC 1919 evezős szakosztály – Koordinátor: Papp Oszkár szakosztályvezető

Tatai AC Férfi Kézilabda csapata – Nagykövet: Harsányi Gergő | Koordinátor: Iváncsik Tamás

Lipóti Sport Kft. kézilabda csapata – Koordinátor: Iváncsik Tamás

Üstökös FC – Koordinátor: Talabér Tamás utánpótlás igazgató

Segafredo Árkád Győr – Koordinátor: Serfőző Erika tulajdonos