Kezdőlap KÉK HÍREK

Győri tűzoltó lett az év tiszthelyettese

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Február 13-án tartotta évérékelő és feladatszabó állománygyűlését a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A rendezvényen részt vettek a társ- és együttműködő szervezetek, szakmai és érdekvédelmi szövetségek vezetői, képviselői, a BM OKF vezetése, a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, az oktatási intézmények igazgatói, a kirendeltségvezetők és a tűzoltóparancsnokok.

Az évértékelő első részében dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató tekintette át a szervezet tavalyi tevékenységét. A tábornok előadása elején felidézte a 2018-as esztendőre kitűzött célokat, így az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek tevékenységének további erősítését, az őrsprogram folytatását, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat finomhangolását, a pályázati források hatékony felhasználását, a beavatkozó állomány védőfelszereléssel, technikai eszközökkel történő ellátását, továbbképzésének fejlesztését, illetve a katasztrófavédelem megelőzést célzó kommunikációjának erősítését. 
 
Mindezek után a főigazgató statisztikai adatokat, tendenciákat is felvonultató szóbeli kiegészítésében részletesen sorra vette az egyes szakterületek eredményeit. Egyebek mellett elhangzott, 2018-ban az azt megelőző évhez képest csaknem tízezerrel kevesebb, 68 ezer 337 esetben vonultak a tűzoltók, hogy a vízügyi és vízvédelmi hatósági, szakhatósági eljárások száma országosan meghaladta a 27 ezret, de a tábornok beszélt az önkéntes tűzoltók és mentőszervezetek tevékenységéről, a két központi rendeltetésű mentőcsapat nemzetközi szerepvállalásáról, a hazai tűzoltógépjármű-gyártásról, a települések és az ország egészének katasztrófakockázat-értékeléséről, a rendszerbe állított tűzoltógépjárművekről, különleges szerekről is. Góra Zoltán részletesen ismertette a képzési tevékenység alakulását, szólt az országos gyakorlatokról, a katasztrófavédelem nemzetközi kapcsolatairól, illetve a hivatali, az ellenőrzési és a kommunikációs tevékenységről.
 
Tájékoztatója végén a tábornok a katasztrófavédelem valamennyi együttműködő partnerének megköszönte a közös tevékenységet, a Belügyminisztériumnak a támogatást, és a jelenlévő parancsnokokon keresztül a teljes személyi állománynak az elvégzett munkát.
 
A BM OKF vezetője után Papp Károly r. altábornagy, közbiztonsági főigazgató értékelte a katasztrófavédelem elmúlt évét. Beszédét azzal kezdte, hogy ha egy mondatban kellene összefoglalni 2018-at, akkor az úgy szólna, hogy a Belügyminisztérium sikeres évet zárt, úgy a rendvédelmi szervek, mint a civil igazgatás területét nézve. szervezet vezetését, irányítását a higgadtság, a nyugalom, ugyanakkor a gyors, pontos, precíz reagálás jellemezte a 2018-as évben – mondta Papp Károly. Mindig és mindenkor lehetett számítani a katasztrófavédelem személyi állományára, a szervezetre. A katasztrófavédelem központi és területi szinten is jól irányított, jól koordinált, a döntések helyes helyzetértékelést követően születtek meg, a vezetők következetesen ellenőriztek és kértek számon. Ahhoz, hogy az országban megfelelő közbiztonsági viszonyok vannak, a saját szakmai sávjában a hivatásos katasztrófavédelem tavaly is nagyon komolyan hozzájárult – hangsúlyozta az altábornagy.
Értékelőjében a közbiztonsági főigazgató számos témát érintett, a többi között a veszélyesáru-szállítás ellenőrzését és a katasztrófavédelem pályázati tevékenységét. Kijelentette, továbbra is kiemelt cél az önkéntes tűzoltó egyesületek szerepvállalásának erősítése, a fejlesztés, amelyhez ahogy 2018-ban is, az idén is biztosított a költségvetési támogatás.
 
Az értékeléseket követően Papp Károly r. altábornagy és dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy miniszteri elismeréseket adott át a január 23-i, budapesti, Markusovszky téri kollégiumban keletkezett tűznél kiemelkedő munkát végzett kollégáknak. Gazdára találtak azok a főigazgatói elismerések is, amelyeket a szakmai feladatok végrehajtásában nyújtott kiemelkedő teljesítményért ítélnek oda különböző kategóriában az év tisztjeinek és tiszthelyetteseinek, az év hivatásos tűzoltó-parancsnokságának, katasztrófavédelmi őrsének, valamint az év önkéntes tűzoltó egyesületének és önkéntes mentőszervezetének.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója az év tiszthelyettese címet adományozta tűzoltósági kategóriában Józsa György tűzoltó főtörzsőrmesternek, a győri hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.

Józsa György tűzoltó főtörzsőrmester 2002. február 1 óta a Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon teljesít szolgálatot beosztott tűzoltóként. Kiemelkedő a szakmai munkája, példamutató a szakmai és emberi magatartása, a szorgalma, a teherbíró képessége, pálya iránti elhivatottsága. Ennek bizonyítéka, hogy kiemelkedően végzett tűzoltói munkája elismeréseként, bátor, hősies helytállásáért már többször kapott elismerést, de két esetben sikeres életmentés végrehajtásában is aktívan részt vett.

2017. április 7-én közúti baleset történt Győrben, a jármű vezetője életveszélyesen megsérült. A szabadnapját töltő Józsa György a balesetet látva megállt és a bajbajutott ember segítségére sietett: megkezdte újraélesztését és folytatta azt a mentők kiérkezéséig, megmentve ezzel a sérült életét. 

A főtörzsőrmester 2018. szeptember 8-án szabadnapján tért be az egyik helyi üzletbe, ahol rosszul lett egy ember. Ő azonnal a segítségére sietett, majd egy szabadnapos rendőr és egy másik téti lakos is segítséget nyújtott. Józsa György folytatta az újraélesztést, és a mentőszolgálattól telefonon kapott instrukciók segítségével ellátták a beteget, akiről később kiderült, hogy szívinfarktusa volt.

Józsa György tűzoltó főtörzsőrmester nemcsak munkaidejét tölti hatékonyan, a közösséget szolgálva és példamutatóan, hanem szabadidejében is embertársait segítő, elhivatott TŰZOLTÓ, aki immár két emberéletet mentett meg közvetlenül.

Forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu