Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Gyorsabban tárgyalják az ügyeket

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Takács József elmondta, hogy elsősorban a járási bíróságokon zárulnak gyorsabban az ügyek: korábban háromnegyedük, tavaly 85-86 százalékuk ért véget egy évnél rövidebb idő alatt. Az első fokon a megyei törvényszék elő kerülő esetek között szaporodtak a hosszabb eljárást igénylőek; a polgári perek több mint ötöde „jogilag nem egyszerű” devizahiteles ügy – jegyezte meg. Egyre több az akár több tízezer oldalas periratból tárgyalt büntetőeljárás is, például áfacsalás. Ezek között akadt olyan, amelyikre „teherautóval hozták az aktát” – mondta Takács József. 
    Közlése szerint Győr-Moson-Sopronban volt tavaly a legtöbb folyamatban lévő büntetőügy, míg a befejezettek számával a második helyen állnak.

(MTI)