Az ünnepség fél ötkor a Kossuth-szobornál – dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnökének rövid köszöntő gondolataival vette kezdetét, majd a Faluházban folytatódott. Itt a megemlékezés résztvevőit Juhászné Árpási Irma, a település polgármestere köszöntötte, akit Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke követett ünnepi gondolataival. Ezután a „Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj sajtó tagozatának elismeréseit dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke átadta az idei díjazottaknak, Gyimesi Tamásné Maróti Zsuzsa újságírónak, MTI-tudósítójának és Pozsonyi Péter szerkesztő-riporternek. Az ünnepi műsorban a Baráti Dalkör, a Csobolyó Néptáncegyüttes tagjai, Horváth Ildikó, Kertes Anna, Urbán Szabó Mária és a II. Rákóczi Ferenc ÁMK tanulói működtek közre.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Igazi, kiránduló időnk lesz szombaton
Szombat napközben a napsütést fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatják, csapadék nem várható. Mérsékelt lesz a délkeleti szél. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul...