Csak azok maradhatnak a településen, akik a gáton dolgoznak – közölte Nagy Imre Attila polgármester.
Győrújfalun semmilyen kapkodás jelei nem látszanak. A helyi Volán-társaság 15 üres busza várja a kitelepítendő lakosokat – jelentette a helyszínről péntek este az MTI tudósítója.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este kevéssel 7 óra után tájékoztatta az MTI-t arról, hogy elrendelték Győrújfalu kitelepítését.
Nagy Imre Attila független polgármester az MTI-nek azt mondta, a kitelepítésről szóló döntés nem a védelmi bizottság ülésén született, ott ugyanis nem volt egyetértés az ügyben.
Hangsúlyozta, a település vezetőjeként továbbra is úgy gondolja, hogy a Mosoni-Duna szombat déli tetőzésekor is állni fog a gát.
(MTI) Fotó: Krizsán Csaba