Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Háború, klíma, Kína: idén sem számíthat sok jóra a mezőgazdaság

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezermilliárd forintos aszálykár érte a magyar mezőgazdaságot 2022-ben, az ebből eredő forgóeszközhiányt a bankok a kis-közepes termelők körében még 2023 első fél évében részben pótolni fogják.

Erről az MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezető igazgatója beszélt egy szakmai konferencián. Hollósi Dávid szerint a fogyasztáscsökkenés elkerülhetetlennek látszik, ami mérsékli ugyan az általános árszintet, a 2020 előtti időszak azonban nem fog visszatérni. Hozzátette, a 2022-es év volt az, amikor a teljes termékpálya árat emelt, a fogyasztói, az élelmiszeripari és a termelői árak is egyszerre lőttek ki, ez egyedi hatásnak tekinthető, korábban nem volt ilyen, írja az Agrárszektor.

Hollósi Dávid kiemelte, az aszály az egész Európai Uniót tekintve leginkább Magyarországot sújtotta, illetve hazánk növénytermesztési kibocsátása csökkent a legjobban az unióban. Ez azt is jelenti, hogy a Magyarországtól keletebbre fekvő jobb adottsággal rendelkező országok nagy mennyiségben tudnak termelni, ami nálunk is meg fog jelenni. Példaként Lengyelországot említette, amelynek belső piaca négyszer nagyobb a mienknél, Németország közelsége pedig még tovább erősíti a pozíciójukat: keletről munkaerőt tud szerezni, és a fekvése is nagyon jó. Ez pedig tovább erősíti a gazdaságot, ráadásul nem akarnak mindennel foglalkozni, mint idehaza – fogalmazott a szakember.

Az ügyvezető igazgató arra is emlékeztetett, hogy a mezőgazdasági termelők 2022-ben 56 milliárd forintot fordítottak kamatkiadásokra, ugyanakkor az azt megelőző évben ez 8-9 „mindössze” milliárd forint volt. Ebben nem várható nagy változás idén sem, így 2022 után 2023 is a forgóeszköz-finanszírozás, a likviditásmenedzsment éve lesz. Ami globális szinten meghatározza az élelmiszer-gazdaságot 2023-ban: háború, klíma, Kína – fogalmazott Hollósi Dávid.