Kezdőlap KÉK HÍREK

Halálos baleset a 82-es főúton

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Két személyautó ütközött a 82-es számú főút 56. kilométerszelvényénél Ravazd térségében. A balesetben három személy sérült meg, az egyikük olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy személyautó Győr felől Ravazd irányába közlekedett, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban a jobb oldali padkára hajtott. A sofőr hirtelen ellenkormányozta autóját, melynek következtében áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött egy arra haladó személyautóval. A baleset következtében egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg két másik szintén sérült személyt a mentők kórházba vittek.
Jánossomorja közelében egy másik baleset is történt. A 86-os számú főút 176. kilométerszelvényénél eddig tisztázatlan okok és körülmények között két személygépjármű ütközött, majd mindkét autó árokba hajtott. A balesetben az elsődleges információk szerint hárman sérültek meg, őket a mentők kórházba vitték.
(Forrás: police.hu)