Kezdőlap KÉK HÍREK

Halálos baleset az M1-esen Győrnél – Fotók

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy halálos baleset történt az M1-es autópályán Győrnél. A police.hu ma közleményt is adott ki a balesetről. 

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2019. szeptember 18-án 13 óra 54 perckor az M1-es autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, Győr térségében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy cseh honosságú, Iveco típusú teherautó haladt Hegyeshalom irányába, az autópálya külső sávjában. Közlekedése során az előtte haladó, de forgalmi okból fékező járműszerelvény hátuljának ütközött, majd azt nekilökte egy harmadik gépjárműnek.

Fotó: police.hu

A balesetben a tehergépkocsi 53 éves, cseh állampolgárságú sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Fotó: police.hu

A baleset körülményeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A rendőrség az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A járművünk sebességét és a követési távolságot mindig a forgalmi, az időjárási és a látási, illetve útviszonyoknak megfelelően válasszuk meg.
  • A megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése.
  • A biztonságos közlekedés érdekében az előttünk haladótól olyan távolságot tartsunk mindig, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni.
  • A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva járművünk két másodperc alatt megtesz!
Fotó: police.hu Fotó: police.hu