Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Hamarosan kezdenek

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már ismert a sorsolás a Bajnokok Ligájában – a hazai megmérettetések mellett elsősorban erre készülnek majd a győri zöld-fehérek. Fortuna fogta is a kezüket meg nem is – a csoportból ugyanis a remélhető továbbjutás után talán könnyebb ellenfelek jönnek, bár a legjobb 4 között nyilván már nem lesz könnyűnek mondható rivális. Ami tény: a mi csoportunkba kerül a román Valcea, a spanyol Itxako és a csehovi selejtező győztese – alighanem az lenne a szezon legnagyobb meglepetése, ha nem a házigazda Zveningorod jutna fel a főtáblára. A BL október 24-én kezdődik, a kiemelés okán az utolsó két találkozó hazai környezetben lesz, így ebben a naptári évben csak egy nemzetközi mérkőzés lesz a Magvassyban. A csapat ugyanis a korábbiaktól eltérően nem rendez négyes tornát a bajnokság előtt, hanem Debrecenben és Kaproncán játszik. Az ottani mezőny persze még változhat, hiszen a felek amikor megállapodta, még nem volt meg a BL sorsolás, márpedig azóta a magyar és a román bajnok egy kalapba került.