Az egykori „sportbolt” helyén megépült kétszintes turisztikai központ a közeljövőben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, ahol a „Tourinform” szolgáltatások mellett többek között ajándékbolt, pénzváltó, a térséget bemutató kiállítási terület és konferenciaterem is található.
Az elnök kifejtette, a térségben rengeteg turisztikai lehetőség rejlik, amit csak összefogással, a környező települések együttműködésével lehet kiaknázni. Ez az oka többek között annak is, hogy a hamarosan átadásra kerülő győri látogatóközpont nem csak a városról, de az egész térségről szól. Bemutatja környezetünk értékeit, programkínálatát.
Lendvai Ivánné Kunsziget polgármestere hozzátette, a Szigetköz és a Mosoni-Duna környéke egy csodálatos vidék, amit a most végrehajtott fejlesztések révén még inkább meg tudunk mutatni a látogatóknak, a létrehozott turisztikai terméklánc segítségével pedig a programban résztvevő települések együtt profitálhatnak.
Dunaszegen, Győrladaméron, Győrújfalun, Győrzámolyon, Kisbajcson, Kunszigeten és Vámosszabadin a helyi természeti értékeket bemutató túraútvonalakat alakítottak ki, amelyek izgalmas kirándulásokra csábíthatják a turistákat. A tanösvények táblái nem csak magyar, de idegen nyelven is információkkal szolgálnak a látogatóknak. A kényelmet és a kikapcsolódást pihenőpadok, szalonnasütők, játszóeszközök, esőbeállók, kilátó, bemutató faházak, madárfigyelők és ivó kutak szolgálják.
Győrújbaráton több kedvelt kirándulóhelyet is felújítottak, és a kunszigeti szabad strand is megújult. Gönyűn a kikötő fejlesztéséhez szükséges csónakleeresztő rámpát hosszabbították meg, míg Győrladaméron és Kunszigeten egy-egy úszóműves kikötőhelyet alakítottak ki.