Kezdőlap KORONAVÍRUS

Harc a szabályokkal-Nemzetközi sajtófigyelés Olaszországban és Spanyolországban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dátumok és méterek, illetve vita a métereken, ez jellemzi az olaszoknál a 2. fázist! Míg az első fázis kimondta,  hogy be kell zárni mindent, keménykezűen betartatni az intézkedéseket, a második fázisban az egészségügyi válságot felváltotta a gazdasági válság. Tiltakozások, tüntetések, transzparensek, éhség sztrájk a nagyvárosban, és vállalkozók öngyilkosságai váltják egymást. A turizmus térdre kényszerül, a városok anyagi lehetőségei elfogytak, a kis és középvállalkozókat a csőd fenyegeti. Az iskolák zárva, a szülők problémája hol is helyezzék el a gyereket amíg dolgoznak. Az országot fojtogatják a szabályok, amik változnak szinte napról napra, régióról régióra. Mire kiadnak egy szabályt, sok esetben fél óra múlva már meg is cáfolják. A polgármesterek nem értenek egyet Rossival, Contéval, amit tudnak, saját hatáskörében megteszik.

Kiss Eszter fényképe, Hello. Itt Firenze Facebook oldal

Elvileg június 3-ától Olaszországba be lehet utazni karantén kötelezettsége nélkül. Remélhetőleg Magyarország is hamarosan eltörli az Olaszországból visszatérők felé ezt a kötelezettséget.

Üzletek: május 18-tól nyitnak, 1 méteres távolság tartása a kötelező bent, maszk és sok esetben kesztyű használata kötelező. Ezt belépéskor adják a kézfertőtlenítővel. Próbálni csak kesztyűben lehet.
Fodrászok, kozmetikusok: május 18-tól nyitnak, csak előre foglalt időponttal lehet jönni, 1 méteres távolság, maszk kötelező, szauna használata tilos.
Tartományok közötti mozgás szintén június 3-tól.
Május 18-tól lehet találkozni barátokkal az 1 méteres távolság betartásával, ünneplések, nagy társaságok alkotása tilos !

Tengerpartokra, strandokra, szabadstrandokra vonatkozó rendeletek

37,5 fokos testhő felett nem lehet bemenni.

A vendégeknek több ponton lehetővé kell tenni a fertőtlenítő szereket.

A fizetésnél is kerülni kell a fizikai kontaktust, torlódást, inkább a bankkártyás fizetést részesítsék előnyben.

Legalább egy méteres távolságot tartsanak az emberek egymástól, ha sorban kell állni, leginkább az üzlet előtt. A napernyőket is pozícionálni kell, legalább 10 négyzetméter hely szükséges helyszínenként. A napozóágyak legalább másfél méterre legyenek egymástól. A közösségi helységeket gyakran fertőtleníteni kell, a napozó ágyakat, napernyőket és egyéb használati tárgyakat is a nap végén fertőtleníteni kell.

A szabad strandokon ugyanezeket a szabályokat kell betartani, amiket ellenőrizni is fognak megfigyelő tisztekkel.

Tilos csoportos sportokat űzni a strandon, ami azt eredményezné, hogy nem tudják megtartani e megfelelő távolságot. Az egyéni sportokban, mint úszás, szörf is legalább egy méter távolságot kell tartani, a csapatsportoknál, mint pl. a strandröplabda, be kell tartani a szabályokat.

 

Szállodákra, hotelekre, turizmusra vonatkozó szabályok

37,5 fokos testhő felett nem lehet bemenni.

A szálloda területén legalább egy méter távolság betarthatóságát biztosítani kell.

A fizetésnél is kerülni kell a fizikai kontaktust, torlódást, inkább a bankkártyás fizetést részesítsék előnyben.

A műszak végén a recepciósnak fertőtlenítenie kell a munkafelületet, ahol dolgozott.

A vendégeknek és a személyzetnek is maszkot kell hordania minden személyes kontaktusnál, és legalább 1 méter távolságot tartani kell.

Biztosítani kell a kézfertőtlenítő használatát, minden tárgyat, amit a vendégek használnak fertőtleníteni kell használat előtt és után. A liftben is be kell tartani a távolságot a személyek között, a maszk viselése ellenére.( a családok ez alól mentesülnek)

Fertőtleníteni és takarítani kell a közösségi helységeket különös tekintettel a kapcsolókra, korlátokra, fogantyúkra.

A légkondícionálókat és a ventillátorokat is megfelelően le kell fertőtleníteni.

 

Az éttermek és bárok esetében is a szigorú higiéniai előírások mellett az a szabály, hogy nem fogadhatnak több vendéget, mint ahány ülőhely van, és az előfoglalást előnyben kell részesíteni.

Ha nincs több ülőhely, még annyi embert be lehet engedni, amely biztonságosan, a legalább 1 méter betartásával elfér.

A teraszon is legalább egy méter legyen az asztalok között, kerülni kell a csoportosulást, a pultnál inni is csak akkor lehet, ha legalább egy métert be tudják tartani. Büfé fogyasztás tilos.

A személyzetnek maszkot kell hordani, gyakran fertőtleníteni a kezüket, minden felszolgálás előtt.

A levegő keringető rendszereket jobban preferálják, mint a légkondícionálókat. Az elektronikus fizetést részesítik előnyben,  a fizetésnél, ha fizikai akadály merül fel, akkor maszk és kézfetőtlenítő használata szükséges.

A vendégeknek maszkot kell használni, amikor nem ülnek az asztalnál.

Minden felszolgálás után fertőtleníteni kell az asztalokat és mindent, az étlapot le kell laminálni, hogy az is fertőtleníthető legyen.

 

Spanyolország

Spanyolországban harmadik napja maradt száz alatt az új koronavírus-fertőzés okozta halálozás – jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium kedden. Az elmúlt 24 órában 83-an hunytak el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel elérte a 27 778-at.

A fertőzést 295 páciensnél mutatták ki egy nap alatt. Összesen 232 037 koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt három és fél hónap során. A gyógyultak számát a szaktárca nem közölte.

A dél-európai országban kötelezővé teszik a szájmaszk viselését minden zárt nyilvános helyen, szabad téren pedig abban az esetben, ha nem lehet betartani az előírt két méteres távolságot másoktól – ezt a spanyol egészségügyi miniszter jelentette be a kormány ülését követő sajtótájékoztatón.

Salvador Illa elmondta: várhatóan szerdán jelenik meg az állami közlönyben (BOE) és lép hatályba a rendelkezés, amelyet elővigyázatosságból hoztak meg, más európai országokat követve, több tartomány kérésére. Szájmaszkot eddig csak a tömegközlekedési eszközökön utazóknak kellett kötelezően felvenniük Spanyolországban.

María Jesús Montero kormányszóvivő beszámolt arról, hogy a kabinet elfogadta a március 15-e óta érvényben lévő szükségállapot további fenntartásáról szóló javaslatot, amelyet szerdán terjeszt a parlament elé.

Korábbi terveivel szemben a kormány nem egy hónapra, hanem csak újabb 15 napra, június 7-ig kéri a hosszabbítást, ugyanis eredeti elképzelése nem kapta volna meg a szükséges parlamenti támogatást.

A spanyol társadalom-kutató központ (CIS) legfrissebb felmérése szerint a spanyolok 95 százaléka szükségesnek látja a kormány által meghozott járványügyi intézkedéseket. 60,4 százalékuk véli úgy, hogy a szigorú korlátozásokat továbbra is fenn kell tartani.

A megkérdezettek 74,9 százaléka szerint az ellenzéknek támogatnia kell a kormányzati intézkedéseket, de ennek ellenére 48,4 százalék válaszolta azt, hogy nem bízik a kormány járványkezelésében. Az elmúlt napokban a spanyol főváros több részén is néhány száz fős spontán kormányellenes tüntetések alakultak ki esténként, amelyeken a baloldali koalíció lemondását követelték.

 

Forrás: Hello. Itt Firenze Facebook oldal, Commune Torrita di Siena, newsmondo.it, MTI