Izgalmas mérkőzést hozott a győri kosarasoknak a női NB I rájátszása. Az első, megnyert mérkőzés után a zöld-fehérek Miskolcra utaztak. A Diósgyőr az életben maradásért, a győri csapat a továbbjutásért lépett pályára. A találkozón végül minimális, egypontos különbséggel a hazaiak bizonyultak szerencsésebbnek, így harmadik mérkőzésre is szükség lesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Napfogyatkozás után hullócsillagok lepik el az eget
Az év legsűrűbb csillagászati napján, augusztus 12-én éjjel tetőzik majd a Perseidák hullócsillagraj, de ugyanezen a napon részleges napfogyatkozást is meg lehet majd figyelni. Augusztus...






