A műhelysorozat célja a közös problémák, közös érdekek felismerése, illetve erre építve a projektszintű együttműködések elősegítése a Magyarország-Szlovákia határon Átnyúló Együttműködési Program következő kiírására.
A foglalkozások az alábbi témák köré szerveződnek:
– gazdaság és energia
– kultúra és turizmus
– környezetvédelem és természeti örökség
Az első két találkozóra 2009 második felében került sor, amelyen közel 160 érdeklődő vett részt.
A harmadik műhelyfoglalkozást 2010. augusztus 24-én, 9 és délután 1 óra között rendezik meg a szlovákiai Szántón. A délután folyamán lesz a HUSKI projekt zárókonferenciája, ahol sikeres határon átnyúló projekteket mutatnak be.
A találkozóra ingyenes buszjárat is indul Győrből.
A rendezvény tolmács segítségével magyar és szlovák nyelven is meghallgatható majd.