Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
2017-ben már harmadszor gyűltek össze a 2013-as nagy árvízben dolgozó szervezetek képviselői, hogy egy nagy közös váltófutással emlékezzenek a Győrt és a Szigetközt is veszélyeztető árhullámra. Az akkor szinte víz alatt lévő falvakon is áthaladó, közel 30 kilométeres táv alatt a négy éve veszélyeztetett töltésszakaszokat is érintették a sportolók.
NEKED AJÁNLJUK
Holnaptól lehet pályázni napelemes energiatároló telepítésére
Február 2-ától indul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, amelynek keretében a jelentkezők legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű energiatároló telepítésére...






