Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
„Először eljön az édesapa, itt dolgozik egy-két évet, lakik munkásszállóban. Amikor a munkahelye biztossá válik vagy a feleség számára is találnak állást, akkor következik a családegyesítés” – vázolta a tipikus forgatókönyvet a
Megemlítette: a határon túl munkát kereső mosonmagyaróváriak általában két-ötévnyi ingázással keresik meg egzisztenciájuk alapjait, azaz a kocsira, a lakásra valót, majd hazatérnek, hiszen a fenntartásra elegendő itteni bérük is.
A cégek közti „munkaerő-vadászat” elindított egy bérspirált, így egészen versenyképesek a fizetések, nehogy a jó szakembereket külföldre csábítsák – tette hozzá Nagy István.
Megjegyezte: egy óvodai csoport indítása ötmillió forintjukba kerülne, a kicsik Bezenyére szállításának költsége ennél jóval kisebb. Hozzátette: remélik, hogy ez a megoldás példaértékű lehet majd.
(MTI)
NEKED AJÁNLJUK
Újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között hétfőtől
A vonatforgalom újraindulásával már nem kell pótlóbuszokra átszállni. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek, közölte a Mávinform. A dunai árhullám levonulása után a...