Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Három pályázó a győri egyetem élére

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Földesi Péternek, a logisztikai és szállítmányozási tanszék vezetőjének pályázatából a minősített oktatók arányának emelését és a folyamatok racionalizálását, Józsa Lászlónak, a gazdaságtudományi kar rektorának munkájából pedig a külföldi hallgatók arányának fél évtized alatt nyolc-tíz százalékra növelését emelte ki. Rechnitzer János általános rektorhelyettes koncepciója az új képzési formák – így az online kurzusok – térnyerését, a minősített oktatók számának, ezen keresztül pedig a pályázati forrásoknak a bővülését helyezi előtérbe, és a mainál ő is szélesebb körben építene az idegen nyelvű képzésekre.

(Kisalföld)