Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Három hónap alatt 89 lakástűz volt megyénkben

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2023 első negyedévében Győr-Moson-Sopron vármegyében 89 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 2 ember vesztette az életét, 9-en pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. – közölte a Katasztrófavédelem. 

Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához mintegy 90 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő lakásokhoz összesen 221 tűzoltójármű vonult. A három hónap alatt összesen 1462 négyzetméternyi épített terület égett le. 

A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. 

Vármegyénkben a legnagyobb tűz és egyben a leghosszabb beavatkozás is a győri, Bajcsy-Zsilinszky úti tűzeset volt január 30-án. A tűzben 2 ember életét veszítette, a tetőtéri, 200 négyzetméteres társasházi lakás és a tetőszerkezet teljesen leégett. A beavatkozás az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe. 

Az első negyedévben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. 4 épület oltásakor gázpalackok is nehezítették a tűzoltók munkáját. 

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra.

Az első negyedévben 12-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. Szerencsére senki sem halt meg, azonban 1 esetben előfordult, hogy a felszerelt szén-monoxid érzékelő nem jelzett annak ellenére, hogy a tűzoltók kimutatták a helyszínen a mérgező gáz jelenlétét.