Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

13:45 Frissítve! Az M4-es autóúton a Törökszentmiklós felé vezető oldalon Cegléd térségében korábban baleset történt. A 67-es km-nél a műszaki mentés idejére a külső sávot elkerítették.

85-ös főúton Nagycenk és Fertőszentmiklós között a fertőhomoki elágazásnál három személygépkocsi ütközött össze. A 63-as km-nél a fél útpályát lezárták. 


11:30 Frissítve! Erős a forgalom az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a Gödöllői, a Bagi és a Hatvani szakaszon. Az arra közlekedők lassú haladásra és szakaszos torlódásokra készüljenek.

Az M85-ös autóút Győr felé vezető oldalán, Csorna térségében egy személygépkocsi átszakította a szalagkorlátot majd árokba hajtott. A 27-es kilométernél a külső sávot elkerítették.


A hosszú hétvégén a szokásosnál is több autó közlekedik hazánk útjain, ezért érdemes a megszokottnál is körültekintőbben vezetni.

9:00 Az 1-es főúton, Abda belterületén két személygépkocsi ütközött össze. A 132-es kilométernél a fél útpályát lezárták.

Az M31-es autópályán az M3-as autópálya irányába, az 1-es és a 3-as km között javítják a betonburkolatot, a forgalmat a leálló sávon keresztül terelik, napközben lassulásra kell készülni!

Az M0-s autóút irányába, a 8-as és a 7-es kilométer között szintén burkolatot javítanak, ott a külső sávot zárták le. A 2-es és az 1-es kilométer között híddilatációt javítanak, csak a belső sávon lehet autózni.

A kamiontilalom 22 óráig tart, ezt követően pedig, hétfőn 22 órától, kedden 22 óráig lesz ismét érvényben.


 

Az M3-as autópályán a Vásárosnamény felé vezető oldalon, az emődi szakaszon a 172-es és a 173-as km között dilatációhiba javítása miatt a külső és a leálló sávot lezárták.

Az M6-os autópályán, a Pécs felé vezető oldalon, a 14-es km-nél lévő híd dilatációs szerkezetét javítják, a külső sávot lezárták.

A M30-as az M3-as autópálya irányába Miskolc elkerülő szakaszán, a 30-as és a 29-es km közötti hídon meghibásodott a dilatációs szerkezet, a belső sávot lezárták.

Az M31-es autópályán az M3-as autópálya irányába, az 1-es és a 3-as km között javítják a betonburkolatot, a forgalmat a leálló sávon keresztül terelik, napközben lassulásra készüljenek!

Az M0-s autóút irányába, a 8-as és a 7-es km között szintén burkolatot javítanak, ott a külső sávot zárták le. A 2-es és az 1-es km között híddilatációt javítanak, csak a belső sávon autózhatnak.

Az M35-ös autópályán a Berettyóújfalu vezető oldalon, az 1-es km közelében csomópontépítés miatt lezárták a belső és a leálló sávot.

Az ellenkező, M3-as autópálya felé vezető oldalon hasonló munkavégzés miatt, a 2-es és az 1-es km között a leálló sávot zárták le.

Az M0-s autóút keleti szektorán, az M3-as autópálya felé vezető oldalon, a 49-es km-nél burkolatfelújítás miatt sávelhúzással terelik a forgalmat.

2-es főúton Dunakeszi belterületén, a 17-es km-nél karbantartási munkát végeznek, mindkét oldalon útszűkületen kell áthajtani.

3-as főúton Hatvan és Hort között, valamint Gyöngyös közelében, a burkolatrepedéseket öntik ki. Hétköznaponként több szakaszon félpályás lezárás mellett dolgoznak.

Miskolcon, a 185-ös km-nél új csomópontot alakítanak ki, félpályás lezárás mellett dolgoznak. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.

Az 5-ös főúton Kecskemét közelében, 82-es és a 83-as km között csomópontépítés miatt a fél útpályát lezárták. A Városföld felé vezető oldalon, irányonként egy-egy sáv járható.

6-os főúton Pécsett, a 195-ös km-nél vízvezetéket javítanak, a Hird felé vezető oldalon a külső sávot felbontották.

A 8-as főúton Veszprém elkerülő szakaszán, a 49-es és az 52-es km között, építési munka miatt a fél útpályát lezárták. Márkó felé irányonként egy-egy sáv járható.

10-es főúton Süttő átkelési szakaszán, a 61-es és a 62-es km között járdafelújítás miatt lezárták a fél útpályát. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.

21-es főúton Lőrinci és Jobbágyi között, több szakaszon a burkolatrepedéseket öntik ki, a hónap végéig mindkét oldalon sávlezárásra lehet számítani.

Pásztó elkerülő szakaszán a 28-as és a 29-es km között építési munka miatt a Tar felé vezető oldalon a külső sávot lezárták.

23-as főúton Bátonyterenye átkelési szakaszán, az 1-es km közelében építési munka miatt a fél útpályát lezárták. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza. A 3, 5 tonna össztömeg feletti tehergépkocsiknak kerülőutat jelöltek ki.

25-ös főúton Szúcs közelében, a 37-es és a 38-as km között, felújítják a burkolatot, a fél útpályát lezárták, munkaidőben jelzőőrök irányítják a forgalmat.

26-os főúton Sajókeresztúrnál a 6-es és a 8-as km között csomópontot építenek, mindkét oldalon sávlezárás mellett dolgoznak.

Sajószentpéter közelében, a 11-es km-nél építési munka miatt a Sajóbábony felől érkezők sávlezárásra számítsanak.

27-es főúton a 15-ös km-nél, a Szendrőládi Bódva-hidat felújítás miatt lezárták. A járműveket egy ideiglenesen kiépített hídra terelik, ahol jelzőlámpás irányítással megy a forgalom.

A 31-es főúton Szentmártonkáta és Pest megyehatár között, építési munka miatt több szakaszon a fél útpályát lezárták. Napközben jelzőőrök éjjel pedig jelzőlámpa szabályozza a forgalmat. Torlódásra készüljenek!

33-as főúton Füzesabony belterületén, az 1-es km-nél a burkolatrepedéseket öntik ki, félpályás lezárás mellett dolgoznak.

Debrecen kivezető szakaszán, a 105-ös km-nél közművezetéket javítanak, a külső sávot lezárták.

37-es főúton Sátoraljaújhelyen, a 74-es km-nél a vasúti átjárót felújítják, emiatt november elejéig lezárták. A forgalmat terelőútra irányították.

45-ös főúton Szentes térségében, a 31-es km-nél új csomópontot építenek, a fél útpályát lezárták.

46-os főúton Mezőtúr átkelési szakaszán, valamint a térségében, a 23-as és a 27-es km között felújítják a burkolatot, több helyen a fél útpályát lezárták. Munkaidőben jelzőőrök, éjszakánként pedig jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Az 51-es főúton Bátmonostoron, a 167-es és a 170-es km között csatornáznak, a félpályás lezárásnál jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Az 52-es főúton Kecskeméten az 1-es és a 2-es km között építési munka miatt a Solt felé vezető oldalon irányonként egy-egy sáv járható. A munkaterületnél a 7,5 tonna feletti járműveket kitiltották.

Az 54-es főúton Soltvadkert térségében, az 50-es és az 51-es km között vezeték kiépítése miatt a fél útpályát lezárták, munkaidőben jelzőőrök irányítják a forgalmat.

Az 55-ös főúton Mélykút átkelési szakaszán, a 67-es km-nél fenntartási munka miatt november közepéig mindkét irányban útszűkület van érvényben.

Az 58-as főúton Pécs bevezető szakaszán, a 2-es km-nél a „Halottak Napja” alkalmából november 1-jén 21.00 óráig megváltozott a forgalmi rend, mert a külső sávot lezárták.

71-es főúton Balatonalmádi belterületén, a 23-as és a 26-os km-nél építési munka miatt félszélességű lezárásra számítsanak.

81-es főúton Győr előtt, a 80-as és a 81-es km között új körforgalmi csomópontot építenek. A fél útpályát lezárták, irányonként egy-egy sáv járható.

82-es főúton Veszprém kivezető szakaszán, az 1-es és a 2-es km között új, csomópontot építenek. Az aszfaltozási munka miatt a fél útpályát lezárták, jelzőőrök irányítják a forgalmat.

Écs belterületén, a 61-es km-nél csomópontot építenek, a Ravazd felé haladók számítsanak sávlezárásra.

A 84-es főúton a soproni határátkelő előtt, a 127-es és a 128-as km között építési munkát végeznek, a fél útpályát lezárták.

85-ös főúton Veszkény térségében, a 41-es és a 42-es km között új csomópontot építenek, a Kapuvár felé vezető oldalon a külső sávot lezárták.

87-es főúton Vasszécseny közelében, a 11-es km-nél hídépítés miatt november közepéig a fél útpályát lezárták, jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

251-es főúton Maklár térségében, az 1-es és a 4-es km között a burkolatrepedéseket öntik ki. Hétköznaponként félszélességű lezárás mellett dolgoznak.

441-es főúton Nagykőrös közelében, a 18-as és a 20-as km között építési munka miatt a fél útpályát lezárták, a forgalmat jelzőlámpa szabályozza. A 18-as km-nél lévő vasúti átjárót felújítják, csak egy sáv járható, váltakozva, ott is jelzőlámpás irányítással.

Kecskemét bevezető szakaszán, a 28-as km-nél csatornáznak, a félpályás lezárásnál jelzőlámpa irányítja a járműveket.

471-es főúton Mátészalka átkelési szakaszán, a 72-es km-nél körforgalmi csomópontot építenek. Napközben jelzőőrök irányítják a forgalmat, torlódásokra lehet számítani.

491-es főúton Kölcse és Sonkád között aszfaltoznak, félpályás lezárás mellett dolgoznak.

Sonkád belterületén a 29-es km közelében csatornáznak, a hónap végéig félpályás lezárásra és jelzőlámpás irányításra számítsanak.

balatoni komp Szántódrévből 6.40 perctől 18.40 óráig jár, Tihanyrévből pedig 7.00 órától 19.00 óráig szállítja a járműveket, 40 percenként.

Országszerte ködös, párás az idő. Az elszórt ködszitálás miatt nedves, vizes az utak felülete. Vezessetek körültekintően, ha kell válasszatok alacsonyabb sebességet, mert a vizes, nedves útszakaszokon megnőhet a kicsúszás veszélye, illetve hirtelen fékezésnél a megszokottnál hosszabb fékúttal kell számolni.

Jó utat!