Kezdőlap KÉK HÍREK

Határrendészeti összesítő megyénkből

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök egy embercsempésszel és négy illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. április 5-én 18 óra 30 perckor az M1-es autópályán, Nagyszentjános térségében állítottak meg egy lengyel honosságú személygépkocsit, amit egy fehérorosz férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további négy, magát afgán állampolgárnak valló személy utazott, akik személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A gépjármű vezetőjét a rendőrök elfogták, és a külföldi utasokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

A fehérorosz sofőrrel szemben a győri nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében a járőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu