Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Határtalanul ünnepeltek a 10. Turizmus Bálon Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy bál, 10 év, 15 sztárvendég, 25 óra gourmetvacsora, 40 kiváló bor, 50 fogás, 70 óra tánc. Így foglalható össze számokban a Turizmus Bál, amely 2020-ra is tartogatott meglepetéseket az Olimpiai Sportparkban.

A rendezvény mára a turisztikai szakma iránytűjévé nőtte ki magát, amelyet idén már a tizedik alkalommal szerveztek meg, ezúttal határtalanul, a nemzeti összetartozás jegyében – mondta el köszöntőjében a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke. Pető Péter úgy fogalmazott, a régió egyik legnívósabb báljának töretlen sikere azt mutatja, hogy az összefogásnak a szakmán belül is van ereje. Beszélt arról is, hogy a megye a fővároson kívül a legjobban fejlődő térség Magyarországon, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, a Szigetköz és a Csallóköz példája pedig azt bizonyítja, hogy valóban közösen kell gondolkodnunk. A kormány Határtalanul programja példátlan lehetőség arra, hogy a diákok megismerhessék a Magyarországtól elcsatolt területeket, a turizmus pedig jó eszköz arra, hogy összekösse hazánkat a leszakadt országrészekkel; egyebek mellett ezért hívtak a bálra Erdélyből, a Felvidékről, illetve Burgenlandból is vendégeket.

Hajtó Péter Győr önkormányzati képviselője utalt arra, hogy az elmúlt tíz évben több mint duplájára nőtt az itt eltöltött vendégéjszakák száma, és az önkormányzat a következő időszakban is mindent megtesz azért, hogy ez a tendencia tovább folytatódjon.

Hanczné Mező Edina a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának elnöke, a bál főszervezője, a rendezvényen jelentette be, hogy megalakult a Raab 2020 Turisztikai Egyesület, amelynek a célja, hogy összefogja az önkormányzati, a vállalkozói és civil szektorban működő turizmussal közvetlenül vagy közvetetten érintett szereplőket. A szervezet által megalapított „A Megye Turizmusáért Díjat” elsőként a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár elnöki tisztjét is betöltő Pető Péter vehette át.

A menüsort Szarka Zsófi gasztroújságíró a sokszínűség jegyében állította össze, az egyes fogásokhoz legjobban illeszkedő borokról pedig Takács Zoltán borkereskedő gondoskodott: a vendégek Kamocsay Ákos, Takler Ferenc, Vida Péter és Szőke Mátyás egy-egy tételét kóstolhatták meg.

A nyitótáncot az Óvári Gazdász Néptáncegyesület mutatta be, de a közönség operettrészleteket is hallhatott, az est sztárvendége pedig Gájer Bálint énekes volt. A hajnalig tartó jó hangulatról a Galaxy Tánczenekar gondoskodott, amelynek repertoárjában a 70-es, 80-as évek házibuli zenéi mellett aktuális kedvencek is szerepeltek.